Újraindul a szlovák nacionalista úthenger?
Több olyan eset történt az elmúlt napokban Szlovákiában, amely ellentmond Robert Fico kormányfő hivatalba lépésekor tett ígéretével, miszerint a nemzeti kisebbségek szerzett jogait nem fogják csorbítani.
Dunaszerdahelyen néhány napja foglalta el hivatalát Drahomír Vorlícek igazgató, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) tagja, aki azonnal leszedette a regionális mezőgazdasági kifizető ügynökség kétnyelvű információs tábláját. Az észak-szlovákiai Csacáról (Cadca) a csallóközi kisvárosba költözött vezető azt állította, azt még eltűri, hogy alkalmazottai és ügyfelei magyarul beszéljenek (a járás lakosságának több mint nyolcvan százaléka magyar nemzetiségű), de a törvénysértő táblát már nem, mert a kisebbség nyelvén csak bizonyos helységneveket lehet feltüntetni. Csak Simon Zsolt volt agrárminiszter tiltakozására és utódjának, Miroslav Jurenának, a Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Néppárt alelnökének az utasítására helyezte vissza tegnap a kétnyelvű tájékoztatót.
A pozsonyi Új Szó azért kapott levélben figyelmeztetést a pozsonyi kulturális tárca államnyelvőrző szekciójától, mert a pozsonyi közszolgálati rádió reklámjában magyarul tüntette fel a szlovákiai helységneveket, ahogy az a lapban bevett gyakorlat. Jozef Bednár, a minisztérium szóvivője közölte, hogy a nyilvános érintkezés során csak a települések hivatalos neveit lehet használni, márpedig a közlemény annak minősül. Ha csak a kisebbség nyelvén tüntetik fel a települések neveit, akkor állítása szerint sérülnek a többség jogai, mert a szöveg számukra érthetetlen.
Szabómihály Gizella, a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda vezetője, a kisebbségi nyelvhasználat szakértője érdeklődésünkre kifejtette: a hazai kisebbségeknek, így a magyaroknak is alkotmányos joga az anyanyelvi tájékozódás. - Az anyanyelvnek a tulajdonnévrendszer is része. Ezt a jogot számos nemzetközi egyezmény is szavatolja.
Bizonytalan a Pátria Rádió magyar adásának a jövője is, mert anyagi gondok miatt a szlovák közszolgálati rádió januártól a középhullámú sugárzás megszüntetését fontolgatja. A heti 56 órás magyar adásnak egyelőre kijelölt URH-frekvenciája sincs.
Lapunk megkeresésére Öllős László politológus nem elszigetelt jelenségekként minősítette ezeket az eseteket. - A háttérben a kormánypárti Szlovák Nemzeti Párt igyekezete áll, amely leginkább magyarellenességgel tudja igazolni létét és fenntartani támogatottságát. A Robert Fico vezette Smer-SD pedig igyekszik ellensúlyozni a párt európai elfogadhatósága és a kormánypárt egységének megőrzése között, ami eleve kudarcra ítélt próbálkozás - szögezte le a neves szakértő.
(NOL nyomán Felvidék Ma)